Egyéb sportok

Dopping: korábbi csapattársai vallottak Armstrong ellen

""

Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) szerdán azt közölte, hogy az amerikai csapat a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek (UCI) is megküldött bizonyítékok – pénzügyi kimutatások, számlák, elektronikus levelek, kutatási adatok és teszteredmények – között Armstrong volt klubtársainak vallomásai is megtalálhatóak. 

Az USADA saját hatáskörben Armstrongot már megfosztotta hét Tour-elsőségétől és örökre eltiltotta a versenyzéstől – jelenleg csak olyan sporteseményeken indulhat, amely nincs az adott sportágban regisztrálva a nemzeti szövetségeknél -, és most az UCI-n a sor, hogy döntsön a sportoló ügyében.

A kerékpárosként már visszavonult Armstrong egészen nyárig mindenkit beperelt, aki csak doppingolással megvádolta, amint azonban az ügye polgári bíróság elé került – ahol már neki kellett volna bizonyítania ártatlanságát a felhozott vádakkal szemben -, elállt ettől és hagyta, hogy az USADA megfossza minden eredményétől 1998 augusztus elsejétől kezdve. Hamis vallomásért szabadságvesztéssel is sújthatták volna, amennyiben bíróság előtt támadja meg az őt ért vádakat. Akkor úgy fogalmazott, már belefáradt az állandó védekezésbe, ezért nem nyújt be keresetet.

A 41 éves egykori sztár 1999 és 2005 között rekordot jelentő módon egymás után hétszer nyerte meg a világ legrangosabbnak tartott országúti kerékpáros körversenyét, a Tour de France-t.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
Az Armstrong ellen valló korábbi csapattársak
Frankie Andreau:
Kilenc szezonom át voltak egy klubban, 2000-ben vonult vissza. Beismerte, hogy maga is doppingolt. Véletlenül szerzett tudomást arról, hogy Armstrong eritropoetint (EPO), tesztoszteront, növekedési hormont, szteroidot és kortizont szed.
Michael Barry:
Négy szezonon át voltak csapattársak, vallomása szerint a US Postal vezetőitől és az orvosi stáb tagjaitól maga is kapott doppingszereket.
Tom Danielson:
Egyetlen szezonban (2005) szerepelt együtt Armstronggal. Beismerte, hogy maga is doppingolt és a szereket a csapattól kapta.
Tyler Hamilton:
Négy idényen át volt Armstrong klubtársa. A 2004-es athéni olimpián időfutamban megszerzett aranyérmétől doppingolás miatt utólag megfosztották. Beismerte, hogy tiltott szerekkel élt. Elmondta: látta, amint az 1999-es Touron Armstrong EPO-t és tesztoszteront a 2000-es viadalon pedig tesztoszteront vett be. Ez utóbbi versenyen ő és Armstrong is vértranszfúzión esett át, míg csapattársa 1999-ben és 2001-ben is adott neki EPO-t.
George Hincapie:
Tizenegy szezonon át volt Armstrong társa és az egyetlen, aki mind a hét Tour-sikernél (1999-2005) segítette őt. Beismerte, hogy doppingolt. A csapat vérdoppingos programjának 2001 és 2005 között ő és Armstrong is részese volt. Tudta azt is, hogy társa EPO-t, valamint tesztoszteront szed. A nyomozóknak elmondta: az egyik spanyolországi verseny előtt Armstrong megtudta, hogy ellenőrizni fogják, ezért inkább visszalépett a viadaltól.
Floyd Landis:
Három szezonban volt Armstrong segítője. A 2006-os Tour-elsőségétől tesztoszteron-használat miatt utólag megfosztották. Beismerte, hogy doppingolt. Elmondta – és könyvében le is írta -, hogy Armstrongtól 2002-ben tesztoszteront és EPO-t, 2003-ban pedig EPO-t kapott, ráadásul látta, hogy Armstrong 2004-ben maga is EPO-t szedett. A 2002-es és 2003-as Tour de France-on ő és Armstrong is vértranszfúzión esett át.
Levi Leipheimer:
Öt idényben tekertek együtt. Beismerte, hogy doppingolt. 2009-ben Armstrong arról beszélt neki, hogy közvetítők útján továbbra is tartja a kapcsolatot a dopping doktorként ismert Michele Ferrarival.
Christian Vande Velde:
Öt szezonon át volt Armstrong klubtársa. Beismerte, hogy doppingolt. Armstrong azt mondta neki, hogy jövője a csapatban attól függ, követi-e a klub doppingprogramját. Azt vallotta, hogy Armstrong akkori felesége, Kristen az 1998-as világbajnokságon kortizont adott a csapattársaknak.
Jonathan Vaughters:
Két szezonban versenyzett együtt Armstronggal. 1998-ban látta, hogy társa EPO-t kap.
David Zabriskie:
Négy szezonban szerepelt együtt Armstronggal. Elmondta, hogy a US Postal csapatfőnöke, Johan Bruyneel és Luis Garcia del Moral csapatorvos vezette be őt a doppingprogramba.